Laza kis kávézásnak indult, de mivel már rég fárasztottam le magam, ezért javasoltam, hogy vegyük hegyre, Gellérthegyre az irányt, mert hiányzik az a jóleső kis fáradtság a cimbi-combimba. Havertesó vevő volt az ötletre - jah, ne lett volna, tipliztem volna, de izibe - szóval ahogy így caplattunk a hegyre fel, látom, sőt inkább hallom, hogy szipog a csibecsőr. Gondolkodtam, hogy felajánljak-e egy pézsét, de nem akartam így rögtön az első találkozáskor ezzel indítani, de jól is tettem, mert hamarosan elővette a saját textil!!!! - úccsóra nagyfaternál láttam utoljára ilyen öntapadós, hozott anyaggal keményített izét - zsebkendőjét. Gondoltam, megfázott, van ez így. De tévedtem.  :)

Ha legközelebb szipogós csókát pecázom, első körben felcímkézem, hogy vissza a feladónak, mivel mint utólag kiderült, az ilyenek úgy horkolnak, mint állat. Mint egy nukleáris rakétakilövő, mint egy trabant leszakadt kipufogódobbal, mint egy véget nem érő ratattatadrumrdaomkrrrrr​​hrrrrrrgrgrgrggrg. 

Elhívtam tápozni, 3 fogásos lakoma, "Az utolsó vacsora" ehhez képest, sima menza volt. Be is lakott de full hádésan, és leheverőztünk kipihenni a zabálás fáradalmait, mikor is, egyszer csak elaludt. Na itt kezdődött a műsor. Próbáltam én csatornát váltani, felmondani, újraindítani, de csődöt mondtam. Horkolt kibaszottul.  :D

Nem volt más választásom, mondom, ha már itt vagyok, megnézem közelebbről, hogy hogy is működik ez az izé. Lassan kihúzódtam a karja alól, egy pillanatra, mintha feleszmélt volna, de aztán elemi erővel, tízezer wattal indult újra a nagykoncert. Mi a fasznak kell ilyen jól főznöm? Ha nem ízlett volna neki, már tuti dugnánk, de ehelyett, most tanulmányozhatom, hogy akkor a hangosabb-e mikor beszívja vagy mikor kifújja, a levegőt. Én soha nem hittem, hogy ilyen hangos lehet valami, ami nem gép. A szomszédok most már tuti túl vannak a döbbeneten és már az Obi meg Bauhaus prosit nézik, hogy hol olcsóbb a nikecell. Ide kevés lesz, az 5 centi, apjuk. 

Jah, és velem mi lesz? És akkor eszembe jutott, hogy kaptam anyámtól, hogy az is honnan szerezte nem tudom, egy ilyen mini utazós csomagot, és abban volt egy kibaszott narancssárga, de jelenleg rendkívüli értéket képviselő FÜLDUGÓ. Csakhogy, olyan klassz anyaga volt, hogy én barom a múltkor, az egyiket hozzávágtam a macskához, hogy nesze, JÁCC... tehát azt még meg kellett keresni, valahol a kanapé alatt sejtettem. 

Küldetés indul. De aztán négykézláb, elemlámpával a kezemben, félkönyökre ereszkedve, seggemet az égbe meresztve, elgondolkodtam azon, hogy hogy a farkincába kerültem én most pontosan ide és ebbe a pózba? Egész nap nyaltam a kecót, porszívó, felmosás, wc pucolás, versesköteteket leporoltam, nyeglén kinyitottam egy Pilinszky-t, mert az irodalom is itt lakik. Nnnannná... Paníroztam, krumplit pucoltam, hajmosás, borotválkozás, alapozó, pöpec smink, a dudáimat felpolcoltam és vártam, hogy megérkezzen Ő. Aha. Ő, aki olyan erővel horkol az ágyamban, hogy most én a füldugót keresem a kanapém alatt. Hát kell ez nekem? Miért nem rúgok bele, hogy otthon aludjál? Meghívlak, megetetlek, meg sem gyömöszölsz, ehelyett széthorkolod nekem az egész bolygót? 

De aranyból van a szívem, ez az én bazi nagy bajom. A küldetést feladtam, visszadőltem az én drága hangszóróm mellé, csutkára csavart hangerőn hallgattam, hogy mit mesélt az ádámcsutka, garatmandula, vagy az orrsövénye, faszom sem tudja, éppen melyik mondta a magáét a mikrofonba. De hogy alaposan ki volt hangosítva, azt tuti ziher, hundert procent.

De a legjobb most jön. Mikor ember beébredt, tudjátok mit kérdezett? Igen, igen, a következőt: Horkoltam? Épp csak rápillantottam, és azt feleltem, hogy: Nem. Mert te barátom, te nem horkoltál, hanem megvetted a jegyet a lapátra. Ez van. Kemény az élet. 

Ui: nem ezért dobtam igazából, de ha nagyon őszinte akarok lenni, ez is benne volt a pakliban... szeretem a csöndet, ha alszom, tudomtudom, tök hülyeség... de ez van...  :)

Szeretek kerózni, eléggé és mivel versenykeróm van, ezért a sík terepen történő száguldást favolom a leginkább. Nem ma kezdtem, 15-16 éves kb. a vázam és kor ide vagy oda, hasítok vele acélosan. Na, de ez másoknak nem mindig jön le, mert csak annyit látni, hogy ott egy csaj, nagy dudákkal, férfi vázzal a lába között, más gondolatok tanyáznak ezekben a pillanatokban néhány X kromoszómás egyedben. Főleg, ha még meg is előzöm, ami viszonylag gyakran fordul elő, tekintve, hogy a versenybringa nem kerekesszék. Szóval, mikor így alázom a férfinépet, akkor rögtön vált a szemafor náluk, hogy ez provokál bamme és már vissza is előz. Viszont hátulról látom - főleg ha nyílegyenes a sztráda - hogy azért nem ez az ő általános utazósebességük, és ha nem iparkodnak, akkor hamar utol is érem őket..:D És ha már itt tartunk, szerintem a legveszélyesebb hely ezen a kiba bolygón, a bicikliút. Mert egyrészt, keskeny, szaggatott, mint a morze-jel, a gyalogosok turistalátványosságként használják, hogy odanézzé mán, az ott nem egy biciklis? Hűűű de gyorsan jön, mileszmost, merre menjek balra? jobbra? Apjuk, tigrisugrás jobbra, én meg nyomok egy szaltó-mortálét itten balra, hogy az a szerencsétlen vakegér bringás rögtön fejtsen rejtvényt is egyúttal, hogy akkor hol a faszba fog ő elférni.
És arról nem is szólva, hogy helyenként akkora buckalakók tanyáznak az aszfalt alatt, hogy inkább küldetésnek fogom fel, hogy kinyírjam őket, semmint, hogy beleőrüljek az állandó kerülgetésbe. Szal dögölj meg te a felszín alatt lappangó kis gyökér!!! Azanyádúristenit, teeeee. Egyébként nem értem, mert normál esetben a gyökerek a földben nőnek, kivéve a bicikliútat, mert ott kizárólagosan az aszfalt és a föld KÖZÖTT.
Na, és az útszéli kopoltyús cirkálók? Akik leszarják, hogy párhuzamosan fut az a mégiscsak erre a célra épített út. Jah, kaszkadőr vagy apám, rögtön sejtettem. Csak az a baj, te halsz bele a szerepbe és még fizetést sem kapsz érte. Mert értem én, meg szenvedek is azon a fos úton, de hogy abba a forgalomba, ennyire védtelenül, egy szál bicajjal bemerészkedni, ahhoz vagy nagyon hülyének kell lenni, vagy téged egy piszijátékból hordott erre a szél, és bónuszba van még pár életed, amit eltékozolhatsz a sok hámmer, meg szuzuki között.
És miközben az ember evickél a helyenként igencsak dadogós úton, szembeszél a köbön, még ott vannak azok a pöcs bogarak is, hogy mikor beleszállsz abba vagy zöld, vagy barna felhőbe, mert az ellenség kétszínű ám, akkor te azon drága barátom, nem tudsz áthajtani, mert ezek a kis genyók, követnek. Nem is értem, miért nincs a bukón, szúnyogháló? Jah, meg a lámpák... uhhh... na itt száll el belőlem minden visszafogottság, ami egyébként is csak allegórikusan jellemző rám, mert hogy a busába tud valaki egymás után ilyen úton, ennyi gyökér, meg genyó kíséretében átjutni a méterenként úttal, zebrával keresztezett Szerémi úton úgy, hogy az a zöld, teli legyen? Nyomom neki, alázom a hobbikeróst, a 100 tagú karavánt, úgy sivítok azzal a rozsdás keróval, hogy közbe kertész leszek, mert a combommal a behajló bokrokat is nyesem, de a teli zöld, az nem marad más, mint délibáb.