Szeretek kerózni, eléggé és mivel versenykeróm van, ezért a sík terepen történő száguldást favolom a leginkább. Nem ma kezdtem, 15-16 éves kb. a vázam és kor ide vagy oda, hasítok vele acélosan. Na, de ez másoknak nem mindig jön le, mert csak annyit látni, hogy ott egy csaj, nagy dudákkal, férfi vázzal a lába között, más gondolatok tanyáznak ezekben a pillanatokban néhány X kromoszómás egyedben. Főleg, ha még meg is előzöm, ami viszonylag gyakran fordul elő, tekintve, hogy a versenybringa nem kerekesszék. Szóval, mikor így alázom a férfinépet, akkor rögtön vált a szemafor náluk, hogy ez provokál bamme és már vissza is előz. Viszont hátulról látom - főleg ha nyílegyenes a sztráda - hogy azért nem ez az ő általános utazósebességük, és ha nem iparkodnak, akkor hamar utol is érem őket..:D És ha már itt tartunk, szerintem a legveszélyesebb hely ezen a kiba bolygón, a bicikliút. Mert egyrészt, keskeny, szaggatott, mint a morze-jel, a gyalogosok turistalátványosságként használják, hogy odanézzé mán, az ott nem egy biciklis? Hűűű de gyorsan jön, mileszmost, merre menjek balra? jobbra? Apjuk, tigrisugrás jobbra, én meg nyomok egy szaltó-mortálét itten balra, hogy az a szerencsétlen vakegér bringás rögtön fejtsen rejtvényt is egyúttal, hogy akkor hol a faszba fog ő elférni.
És arról nem is szólva, hogy helyenként akkora buckalakók tanyáznak az aszfalt alatt, hogy inkább küldetésnek fogom fel, hogy kinyírjam őket, semmint, hogy beleőrüljek az állandó kerülgetésbe. Szal dögölj meg te a felszín alatt lappangó kis gyökér!!! Azanyádúristenit, teeeee. Egyébként nem értem, mert normál esetben a gyökerek a földben nőnek, kivéve a bicikliútat, mert ott kizárólagosan az aszfalt és a föld KÖZÖTT.
Na, és az útszéli kopoltyús cirkálók? Akik leszarják, hogy párhuzamosan fut az a mégiscsak erre a célra épített út. Jah, kaszkadőr vagy apám, rögtön sejtettem. Csak az a baj, te halsz bele a szerepbe és még fizetést sem kapsz érte. Mert értem én, meg szenvedek is azon a fos úton, de hogy abba a forgalomba, ennyire védtelenül, egy szál bicajjal bemerészkedni, ahhoz vagy nagyon hülyének kell lenni, vagy téged egy piszijátékból hordott erre a szél, és bónuszba van még pár életed, amit eltékozolhatsz a sok hámmer, meg szuzuki között.
És miközben az ember evickél a helyenként igencsak dadogós úton, szembeszél a köbön, még ott vannak azok a pöcs bogarak is, hogy mikor beleszállsz abba vagy zöld, vagy barna felhőbe, mert az ellenség kétszínű ám, akkor te azon drága barátom, nem tudsz áthajtani, mert ezek a kis genyók, követnek. Nem is értem, miért nincs a bukón, szúnyogháló? Jah, meg a lámpák... uhhh... na itt száll el belőlem minden visszafogottság, ami egyébként is csak allegórikusan jellemző rám, mert hogy a busába tud valaki egymás után ilyen úton, ennyi gyökér, meg genyó kíséretében átjutni a méterenként úttal, zebrával keresztezett Szerémi úton úgy, hogy az a zöld, teli legyen? Nyomom neki, alázom a hobbikeróst, a 100 tagú karavánt, úgy sivítok azzal a rozsdás keróval, hogy közbe kertész leszek, mert a combommal a behajló bokrokat is nyesem, de a teli zöld, az nem marad más, mint délibáb.

Voltam egy boltban, egy plázában és ott lehetett kapni ilyen műszempillát. Volt műköröm is, de olyat már láttam korábban is és akkor is életidegennek tartottam, de ezek a szempillák abszolúte lenyűgöztek. Volt egy csomó fajta, hosszú, meg sűrű, meg ilyen nagyon ívelt. Apám, a bőség zavara. Ezekkel lehetne pillázni rendesen. Szóval a lényeg nem is az, hogy akkor most melyik, hanem a dilemma, hogy akarok-e bármit magamra ragasztani, ami gyárilag nem az enyém. Mert ezek szerintem úgy működnek, ahogy a Murphy. Tuti leesnek. És tuti a legrosszabbkor. És tuti ez lenne, amit először megdicsérne rajtam a dicső lovag, és azért az gáz, erre azt felelni, hogy köszi, frissen ragasztva.