Ha a négyzetméterre eső fehéringek száma meghaladja a trilliárdot a köbön, az annak a jele, hogy ma megint viselkednem kell, mivel én egy ilyen bazi mintamutató szülő vok. Ezt kábé az első percben el is felejtem, mikor a szpíkerben felhangzik a következő csodálatos mondat: Kedves gyerekek, most akkor fájó szívvel bezárjuk iskolánk kapuját, egy rövid időre. Anyád. Fájó szívvel? Erre vártak szerencsétlenek egész évben.

A felsősök a jó öreg rutinnal, előreküldik aput, anyut, megazöregeket, hogy még nyugodtan elszívhassanak egy cigit a sarkon, mert az jól fog esni a sör után. Hápogó tömeg az iskolaudvaron, kölköt benyomom a seregbe, én meg heccölök valami laza anyukát, hogy legyen kivel végigfikázni a többit. Hűű, mondom, láttad azt a kék kalapos ufót? Azt amelyiknek egy csirke lóg a fülében? Jaja. Belájkoljuk izibe és meg is állapítjuk, hogy az idegen létformák is képviseltetik magukat köreinkben.

Sztáranyuk frissen vasalva az első sorokban. Az igazgatói kar is kapott egy réteg lakkot, csillognak rendesen a kurvakibaszott hőségben, mint a zsír a szélvédőn. Dirinő aládúcolva várja, hogy a mikrofonpróba egykedő, egykedő befusson a finisbe és akkor a négyezerfokos aszfalton már visszhangzik is a himnusz. Körülöttünk hároméves gengszterek átvették az irányítást, vízipisztolyok és táblamilkák keringenek a levegőben, súlyos kenőpénzek cserélnek gazdát, anyukák nemmondommégegyszer, vissekeggyérendesen, nemlesztévé kiáltásokkal, próbálják fenntartani a kifogástalanul működő káosz láccatát. Buli van, akko mi itten mulatunk állapítom meg, anyu-komával felpattanunk a korlátra, innen jobban látni a nemsokára mártírhalálban kimúló szülőket, akik a tisztességes tanév-búcsúztatás oltárán halnak hamarosan hőséghalált.

Elgyötört apukák szkennelik a felhozatalt. Sehol egy friss hús. Naja, drágáim. Az a tanévnyítón lesz, de ez most egy másik csatorna. Megszívtadbamme, megszívtadbamme. Komacsajjal megdumcsizzuk, hogy a szoláriumos küldhetne egy tömegpusztító rakétát a napba,hogy vonulna mán nyugdíjba, mert egyre nehezebben találok magyarázatot a tavacskára a seggem alatt. Meleged van? Kérdezi egy ewok a közelben, köszinemfogszmeghőmérőzi, nincs melegem, én így szoktam fázni. Örökbefogadás szünetel, nem látod a táblát? Diszlájk, haver.
Tesitanár közben izzítja az ötödikesek kórusát, akikben köbö annyi a lelkesedés, mint hamuban a vitamin. Óóóó, istenem, de örökbe fogadnék egy jegesmedvét. Őszinte öröm, derű minden szinten, egy gyors csődeljárás jól esne most, újrabútolnám már magam, mer lassan úttörőnyakit kötök a nosztalgiámból. És a csúzlim sincs velem, pedig célpont lenne bőven, hogy mennyi ellenszenves felnőttet hordott ide a szél, jegyzem meg, mikor egy ilyen beszélnimégnemtud, de megfognimárnemtudod kis ombre, megcsengeti az egyik csülkömet. Ott helyben elolvadok, ahogy a kis szöszkefürtös, ártatlan tekintetű minimaffiózó, zizivel kínál. Mingyá bőgök bazz.

Erre, ez a kis genyó, egy hatalmas marék zizikét szór a többi szülő lába közé és aztán rám emeli a rágomaszívedet tekintét, hogy akko ugojjá. Mi vaaaaaaaaaan? Te tyúknak nézel? Hogy én azt most a sok topán közül egyeskézzem össze? Azanyádútistenit, de büszke lehet rád azegészdinasztiád. Na, ezt beszoptad kicsirigó. Engem nézel madárnak? Ejmiakő.

Megbököm barinőt, indujjunk oszlásnak, mer egyrészt röhögnöm kell, de nagyon, másrészt, anyukák tűsarkára kívánom bízni a baszott apró bigyók betakarítását. Az ünnepség javában tart, a napon már mumifikálódott matek és töritanár felé nyomok egy diadalittas mosolyt, minek kell ezt ennyire túlcizellálni? Nemde? Jobb lett volna, ha mindenki hoz magával néhány puhafalú medencét, egy-két lángosos standot, meg ezt a szóljanyádnakhozzonpénzt fagyasztó kocsit, asztjóvan. Kell az élethez egy kis lazaság, utánam csikánók, gyerünk a jáccóra, ideje végre ünnepelni.

http://www.facebook.com/azelethezkellegykisironia