Faluvége, földút. A kocsmától kondenzcsíkok a porban, kéz, lábminták, sörösüveg applikációk. Fa lámpaoszlop dülöngél az út szélén, nehéz a terhe, drága az áram, lopni sem könnyű. A levegőben nyoma sincs a falusi romantikának, amit érzek az egyértelműen szar szag. Pistabá homlokán faerezet, hajnal óta szkenneli a kerítéseket. Ma talán hazatalál. Hirtelen egy ismerős hang kúszik a fülembe. Hogy nem basznátok meg asztasemmirekellőanyátokat. Nah, helyben vagyok. Jobb oldali ház ablakában Mohító, régen látott barinő, aki éppen posztolja legújabb híreit a falu éterébe. Belájkolom, audió transzfer bigin:

- Miazúzás Mohikán. Hallom kotkodácsolsz, bibi van?
- Provokálsz mán te is? Szétbasszták ma az agyamat.
- Jelzem, ennek örülök, mert eddig csak sejtettem hogy nyomokban tartalmazol ilyen testrészt is és még meg is baszták, szal dejóneked. Kotyogsz végre, mint forró vasalón a szarvasi, vagy nézzem meg ezotévén?

Helyet foglalok a tornácon, a szódásszifont odébb pöckölöm, ilyen patronos geci - jobb a békesség. Tarifa, az imádott német juhász - kolbász nélkül nem enged be senkit - csöpögősre nyalta a fél pofám, amíg a másik nyolcvanezer jószág ráült a lábamra. Ennyi szőr még a fater hátát sem fedi, gyantád nincs? Nézek kérdőn Mohítóra.

- Hátmárteiskezded, nem fogod elhinni mi történt. Velem, aki aranyláncban járatom a kutyáimat. Velem, aki a gipszbe öntötte fogsorukat úgy imádom, mint más a vadászereklyéit. Velem, aki egy ágyban alszom velük, a pasik is csak úgy léphetnek be a kerítésen, ha van náluk kutyakaja. Anyámmal varratom nekik a hímzett plédeket, névre szóló mind. Az állatorvost bejelentettem minimálbérre, sőt az anyját is. Velem, bazz, esztaszégyent.
- Akarsz róla mesélni - kérdezem sűrű pillogások közepette, csak mert a genyó él és élvezi.
- Lófaszt, azért hívtalak, mer titkolni akarom... nah mutatok valamit...

Leülünk a gép elé, céerté monitor, tiszta időutazás, a por itt még a régi.

- Jééé, ez itt a Zsuszi? - emelem értelmes tekintetemet vendéglátómra.
- Jah, baszod, ez a Zsuszi.
- Miért tetted fel a netre? Mijez? Örökbefogadható? Mit jelent ez Mohító? Megörültél, kiszőkült a samponod? Alig bírtad odaadni muternak, most meg árulod?

Hászki Zsuzsikát, olyan öt évvel ezelött, az ölembe hoztam hazáig, mer barinő kitalálta,hogy muter tolókocsiját, majd vele húzatjuk ki a sárból, mikor beköszönt az esős évszak.

- Kagylózzá, sorolom - de előtte rágyújt egy cigire, bódogsággyerehaza tekintet, csípővel támasztja a kredencet, mind a tucat kutya követi a mozdulatot, ahogy a cigit a szájához emeli és egy mélyet szippant a füstből. Ahogy kifújja, érzem a súlyát a fájdalmának, merhát aki klint isztvúdon nevelkedett az nehezen szólal meg.

- Gyütt a Jani a barkasszal, hogy elvigye a mutert kikapcsolódni - pálinkát főznek, a gyengébbek kedvéért. Szal a muternak felcsillant a szeme, hogy tengerpartra ő a büdöséletbe el nem jut, a vizet is gyűlöli, szal egye fene, megy. Aszonta: Drága Lányom, oszt a Zsuszikára gondod legyen, ő fog vigyázni a házra, amíg odaleszek.
Én mint a svájci óra, járok reggel-este etetni, itatni, meg simogatni, dédelgetni Zsuzsikát.

Tegnap délután is megyek, erre aszongya a Marika, muter szembe szomszédja, hogy had kérdezze mán meg, jók lettek-e a fotógráfiák, amiket itt a riporter hölgyek csinátak? Hejnye, csóváltam a fejem, én ezt nem tudom, mivel nem voltam itt.

-És mondja Marika, kit fotógrafáltak a hölgyikék?
-Hát, a Zsuzsit. A kutyát. És itt volt az a szőke asszonyság is, aki ott a negyedik házba kőtözködött be nemrég, és valami alapítványnak kalapoz.
-Akkor egyet mondok, több nem lesz belőle, becsengetek ehhez a a femfatalhoz, hátha beszédes kedvében találom. Odatoppanok, vézna szőkeség nyit ajtót. Ecsetelem visszafogottan, hogy tudja-e, hogy miafaszér kellett Zsuzsit fotózgatni.

Erre azt mondja ez a hidrogénbomba:
- Bejelentés érkezett az állatvédő alapítványhoz, melynek munkatársa vagyok, hogy a szóban forgó élőlény, magára hagyva, étlen-szomjan tengődik egy üres parcellán. És mivel a fajtájára tekintve ez a típusú állat a szánhúzó kutyákhoz tartózkodik, ezért kihívtam a Szánhúzó Kutya Egyesületet is.
Lassan jutott csak el a kobakomig, hogy mi a büdös franc a szituáció, ezér gondoltam felteszek egy-két konkrét kérdést:

- Maga látta a kutyát? Alig bír a kerítéshez jönni az itatója és a fullosra tömött kajás szekere miatt. Maguk komolyan azt feltételezik, hogy a Zsuzsi kutya, a maga 40 kilójával éhezik?

Erre ez a büdös ribanc tudod mit mondott? Idézem: - Bejelentés érkezett, ami azonnali kivizsgálást igényelt.
- Hámondom ilyen csuda a túlvilágon nincs, lefejeljem vagy kettétépjem? Hol a koltom, ezt most itt kiluggatom, felnégyelem, elpusztítom.
- És mit csináltál? - kérdeztem Mohítót, nagyon nehezen visszafojtott röhögéssel.

- Lófaszt. Bementem Zsuszikához, alaposan megnyugtattam szerencsétlent és megígértem neki, hogy megbosszulom azt, aki ezt feltételezte róla. Halálnak halálával fog lakolni, én mondom. Majd hazajöttem, netre felcuppanok, nézem ezt az átkozott egyesületet és azt láttam, amit mutattam, hogy kibaszták a drága Zsuzsikám képét és odaírták, hogy sürgősen örökbefogadó szülőket keresnek. Mielőtt megérkeztél, akkor tettem le a telót, mer azonnal felhívtam ezeket az idióta buzgómócsing úgy nevezett állatvédőket, hogy ugyanmár árulják el, hogy a faszba került a Zsuzsika képe az ő oldalukra.

Hebegtek, habogtak, beismerték, hogy sem megetetni, sem megitatni nem tudták a Zsuzsit, mert annyira ki volt éhezve és most hogy a tulajdonosa - azaz én - jelentkezett, már le is veszik az oldalról. És erre várunk most, ugyebár, hogy tenne beléjük egy kis puskaport, azt gyújtaná meg kanóccal valaki, hogy nem szakadna be a födém, a csöppnyi agyukra, csak mer egy névtelen lófasz, rosszakaró geci felhívja őket. Ezért ők, máris árulnak egy olyan kis csodát, mint a Zsuzsi, és még az sem rettentette el őket, hogy láthatóan virgoncul és boldogan él az a szerencsétlen kutyu. Szal ez nekem akkora kibaszás, hogy ha megtalálom azt a bejelentőt, a kutyákkal fogom megetetni, az hótziher.

- Te, Mohító, és fingod sincs ki lehetett?
- Nincs, de van egy ötletem. És ezért hívtalak, gondoltam szívesen beszállsz a hangulatba.
- Óóó, drágám, ismersz... életemet egy poénér... kit kell megölni?
- Megölni? Ugyanmár, cöcö, ilyen primitiv megoldást is csak az a suttyó mondhat, aki bicskával lapozza a marx összest, ne égessé mán... feljelentjük a büdös ribancot! Na, jóötlet vagy jóötlet? Besírtál, mi?
- Hmm, hallod Mohikán, neked tényleg van agyad. És tudod már mivel fogjuk vádolni?
- Jóhogy... azt fogjuk mondani, hogy tanúval is bizonyíthatóan - szomszéd Marika - betörést szervez a muterom házába - na ezt nem így mondom, mer akkor bukta lenne - szal, hogy egy veszélyes bűnszövetkezet tagjaként tevékenykedik a mi kis falunkban és azonnali rendőri intézkedés foganatosítását kérem eszközölni. És ezzel majd jól megszíájézik a helyi erők, mi meg örülünk a sikernek, megbabusgatjuk a Zsuzsit, be is baszunk, de alaposan és muternek egy szót sem, ennek köztünk kell maradni. Nah? Benne vagy?

- Benne, tökig. És milyen számot kell felhíni?
- Számot? Nemtom. Keressünk rá... hűha... hallod... ez nagyon bűnözés... ezér még lehet ülni fogunk...
- Mivaaaan? Beszartál Mohikán?
- Hábe... faszomat, drága a percdíj... gyere, basszunk be oszt kalap... - és drága barinő, már ment is a nyitóért, mert megadtuk a módját, ennek is és pezsgővel alapoztunk, drága hászki Zsuzsi örök élete és boldogsága tiszteletére.

http://www.facebook.com/azelethezkellegykisironia